Az internet használatának általánosabbá válása egyre több lehetőséget ad községünknek is a lakosság tájékoztatására, a községünk és a községben működő civil szervezetek tevékenységének bemutatására. A jelenlegi honlap szerkezete az elmúlt 5 évben alakult ki, nagyrészt Stocker Tamás kezdeményezésére és folyamatos munkájának köszönhetően. A program alap szerkezete is ilyen idős, így sajnos nem mindenben felel meg a mai követelményeknek. Az eddigi egyeztetések alapján érdemesebb új honlapot készíteni, mint a jelenlegit toldozgatni-foltozgatni.
Az átalakítás két részből áll. Szükség van az alap szerkezet (program) megújítására és a tartalom aktualizálására. Várom mindazok jelentkezését akik ebbe a folyamatba (akár a számítógépes ismereteket igénylő szerkezeti, akár a tartalmi részek megújításában) bekapcsolódva szívesen közreműködnek a községi honlap megújításába. Jelentkezni a feigelt@freemail.hu email címen vagy a 06-30-529-529-8 telefonszámon (Feigel Tamás) lehet. A jelentkezőknek elküldöm az eddigi előkészítő anyagokat.
A honlap megújítása napirenden van az Ügyrendi, Tájékoztatási, Oktatási és Kulturális Bizottság ülésén, itt is be lehet kapcsolódni a községi honlap megújításának folyamatába. |