Kedves Látogató!

  Szeretettel köszöntünk a Jági tanösvény induló állomásán. Ha most jársz először erre, talán még nem is hallottál a Jági-tóról. A Budai-hegység turistatérképén a Pilisszentivánhoz közeli tó mellett nem találunk nevet, és a szomszédos Jági-rét is Vadász-rét néven szerepel. Ám a tanösvénynek olyan nevet adtunk, amely a helybeliek számára természetesen hangzik. Szentivánon az 1720-as évek óta élnek németek, akik nemcsak a földrajzi neveket, de a természeti értékeket is továbbadták utódaiknak.

     A község mai címere egy négy részre osztott pajzsot ábrázol. A Nap a nyári napfordulóra, vagyis Szent Iván napjára utal, a kereszt az itt élők hitét jelképezi, a bányászjelvény azt mutatja, hogy egészen 1969-ig főképpen a szénbányászat biztosította a helybeliek megélhetését, a jobb alsó sarokban pedig ott virít a világon egyedül itt élő pilisi vagy pilisszentiváni len, a község különleges természeti gazdagságának legismertebb képviselője. A Kis- és Nagyszénás vidéke, melynek értékeivel itt megismerkedhetsz, több mint kétszáz éve a hazai zoológusok és botanikusok zarándokhelye. Pilisszentiván egykori földbirtokosa, Karátsonyi Imre gróf már az 1930-as évek elején gondoskodott a pilisilen védelméről – megelőzve az első hazai védett növény- és állatfajokat kihirdető 1935-ös erdőtörvényt. Az Európa Tanács a területnek 1995- ben Európa Diplomát adományozott, amivel nemcsak azt ismerte el, hogy az itt található természeti értékek Európában egyedülállóak, hanem azt is, hogy a környéken lakók megóvásukat fontosnak tartják.

Kérünk, hogy te is vigyázz rájuk! Kellemes és izgalmas felfedezőutat kívánunk!

A tanösvény képekben: Indulás!

A tanösvény füzet letölthető formátumban(6Mb.pdf,jobbegér,cél mentése más néven)Letöltés